De igazából azt a címet is adhattam volna ennek a bejegyzésnek, hogy Tyhűhazanyja, az Azkabani fogolyból idézve, amikor Stan Shunpike felemeli Harry nagyon nehéz bőröndjét a Kóbor Grimbuszra. Mert kb. ennyire volt nehéz munka számomra, amin ebben a pár hétben dolgoztam. Egészen pontosan nem csak számomra, hanem a családom számára is.
Edényalátét. Jó, jó, tudom. Már megint. De ez most tavasziii. És ha tavasz, akkor tulipán. És nem akármilyen tulipán: saját fejlesztésű.
Ebbe a projektbe mindenki beleadta az ötletét, én meg próbáltam azokat megvalósítani.
Egy sima, egyszerű, youtube-on is fellelhető blokkal indult az egész. Aztán jött a "miért nem kerekíted le az oldalakat?"-tal, és folytatódott a "hm, asszem meg tudom csinálni, de hogyan..."-nal. Miután meg lett a "hogyan" következett egy kis színharmónia harc, és küzdelem a mintákkal. Majd pedig nagy adag fejtörés a letűzéssel kapcsolatban, megspékelve a szegés körüli mizériával. Tyhűhazanyja. Előjöttek az emlékek....
Senkit nem akarok fárasztani azzal, hogy mennyi tesztelésen és "ezt még megpróbálom"-on, és káromkodáson vagyok túl. A lényeg, hogy elkészült a (majdnem) saját tervezésű, (majdnem) egyedi és (egyáltalán nem) utánozhatatlan tavaszi edényalátétem. :-D "Voálá".
Egy lila:
A tulipán az ívelt oldalait Gy.-nek köszönheti. Az ő ötlete volt, ezzel kezdődött minden. :-)
A letűzés mintájáért a húgomnak lehetek hálás, mert szerintem igazán elegáns megjelenést ad az alátétnek. (És mert ez jobb ötlet lett, mint az enyém. :-D )
Két aqua:
Két sárga:
Hát igazi kihívás volt, annyi szent.
És nem csak a "műhelyembe" érkezett meg a tavasz, hanem végre a kertbe is:
Puszi és ölelés!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése