Miután megjártam az applikálás rögös útját, jöhetett egy kis élvezkedés. Vagy legalább is azt hittem. Soron következett a név panel felhímzése. Nagy naivan azt hittem, hogy ha ez nem lesz sima ügy, akkor semmi sem. Tévedtem.
A felirat kálváriája.
A név felhímzése is fejtörést okozott. Hiszen, hogyan oldom meg, hogy a név pontosan a panel közepére kerüljön? Nagy szerkesztésbe kezdtem az anyagon. Két centi itt, vezető vonal ott. Először szabad kézzel próbáltam felírni a nevet. Ami persze nem jött össze. Aztán sablonhoz folyamodtam. Ami úgy ahogy összejött, de ekkor már szanaszét firkáltam a kiszabott textilt. Rájöttem, ez így nem lesz annyira jó, hiszen nem látom az arányokat, és a lényeget. Így hát fogtam és kimostam az anyagdarabot. Ami összébb ment. Hiába, hogy be volt avatva. Akkor jött a sakkozás, hogy ha itt elveszek ennyit, ott meg annyit kijövök-e? Hát ez így nem profi, úgy hogy fogtam a vadonatúj tört fehér kelmémet, amit tarcsiba vettem, hogy ha valami történne, akkor legyen otthon. Beavattam. Amíg ázott, a betűkkel bíbelődtem, és próbáltam előkészülni az éles helyzetre. A kiválasztott betűtípust nagyítottam, vastagabb papírlapra nyomtattam, majd kivágtam. A cél az volt, hogy egységes / arányos betűket nyerjek. Így könnyebbnek gondoltam, hogy a név majd középre kerül. Végre kihűlt az anyag, és megszáradt. Gyorsan vasalás és szabás. Most szándékosan nagyobb darabot szabtam ki, hogy amikor az illanó filcet ki akarom mosni, akkor még véletlenül se történhessen meg az, ami már egyszer megtörtént.
Illanó filcet kimosni? Igen. Trükkös ám ez a toll, vagy én nem használom megfelelően... Amikor látni szeretném, hogy hova varrjak, képes nagyon gyorsan köddé válni és mire a varrógép alá kerül a projekt, már csak sejtem, hogy hol lehetett a lila vonal. Ezt úgy oldottam meg, hogy rávasaltam a vonalra, és újból erőteljes csíkot kaptam. A másik esetben viszont, amikor azt szeretném, hogy gyorsan tűnjön el, ott marad napokig / hetekig, a következő mosásig. Hát ezért mosok illanófilcet.
Újból szerkesztés következett. Fogtam a sablonjaim, és szépen körberajzoltam őket, egyesével. Viszonylag középre sikeredett, elégedett voltam, csak azért kellett imádkoznom, hogy amíg hímzem a cuccot, az illanófilc kibírja, és ha kibírta, elillanjon. Ha nem, kimosom.
Miután megtaláltam a megfelelő színű hímzőcérnát, elkezdődhetett a hímzés. Sima egyenes öltést terveztem, hiszen az előző esetben is ezt használtam, és bevált.
Elérkezett hát a gondolkodás nélküli, automatikus, lélekfeltöltő, felszabadult öltögetés ideje. Áhhhh. TV bekapcs, jó film indít, kanapéba befészkel, tű, olló, cérna bekészít = mehet a menet.
Az igazat megvallva, eszembe sem jutott, hogy valami nem smakkolhat, de azért elküldtem a képét a húgomnak visszaigazolás miatt. Jött is a vélemény: "keskeny", "nem-e vékony a hímzés?, "adjunk-e inkább valami formát neki?" Mivan? Persze, ezt nem ilyen szépen kérdeztem vissza... Hiába érveltem neki, hogy ez a nyomtatott betű, neki valami hiányzott, és azt mondta, ez a betűtípus nem illik az én pajkos, és színes, és vidám takarómhoz, valamit csináljak. Először is felszaladt a szemöldököm és fent is maradt. Nem is értettem, hogy mi a baja? Aztán beleillesztettem a feliratot a tervezett környezetében, és akkor már én is láttam, amit a húgom. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy a kezdetek kezdetén egyszerűnek tűnő hímzéses rész (is) megköveteli azt, hogy odafigyeljek az összképre. Cérna bontás, anyagáztatás, betűtípus vadászat.
Az éjszaka kellős közepén elkezdtem megkeresni az én pajkos, játékos, vidám betűtípusomat, ami teljes mértékben illik a takarómhoz. Szerencsére nem kellett sokat keresgélnem. Röpke 1 óra alatt megleltem "calamity jane"-t.
Másnap kezdődött minden elölről. Anyag megszárít, kivasal, segédvonalak berajzol, határvonalak meghatároz. A neves panel aljára, még mielőtt bármit is rajzoltam volna, vasaltam egy vékony ragasztós közbélést, hogy megerősítsem a textilt. Ezek után a nevet egyben kinyomtattam, az anyagom alá helyeztem, és szépen átmásoltam a kelmére.
És csak ekkor érkezett el az ideje a hímzésnek. Persze, mindent jóváhagyattam a felső-vezetéssel (húgommal). :-D
Az egyenes öltést lecseréltem láncöltésre, így némiképp vastagabbak lettek a betűim.
Konklúzió: a tesódnak (majdnem) mindig igaza van, és "hallgass apádra, ha rákerülsz a lapátra", azaz, hogy az én esetben, a húgodra, és hogy "ugyehogyugye?" Ja, meg a "minden jó, ha jó a vége" vagymi? És ezúton is köszönöm Gy.-nek, hogy megmutatta a hatalmas... betűkészletét. :-D
Puszi és ölelés!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése