Takaró - Befejezés

Végre elkészült a babatakaró eleje. Nem nagyképűségből, de jó volt ránézni. Ahogy egyben van, ahogy összhangban van és ahogy a színek, minták, figurák egymás mellett, végleges helyükre kerültek, és amit elképzeltél, ott van előtted, és csak mosolyogsz, és bár nem felejtetted el, hogy juj mennyi minden volt, ami próbára tette a türelmed, noh de ezért érdemes volt "szenvedni". :-D 

A kalandoknak azonban nincs vége.

A takaró hátlapjának már a kezdetek kezdetén csillag mintás textilt szerettem volna. Bár, nem tudtam, hogy milyen színben. A megvilágosodás csak akkor jött, amikor összeraktam az előlapot. Újból rá kell térnem a türelmetlenségemre. Ugyanis a hátlap anyagát csak akkor vettem meg, amikor elkészült az eleje. Mert nem tudtam addig várni a varrással, míg minden alapanyagot beszerzek. De azt hiszem, most jól jött a nyugtalanságom. Elmentem a Rőfösboltba. Tudtam, hogy ott fogom megvenni, ami kell, és időközben más projekthez is vásárolnom kellett. Rávetettem magam a csillagos anyagokra, és ott volt az a kék árnyalat csillagosban, mint, ami a takaróban is szerepel. Tudtam, hogy jó lesz. Valahogy nem volt kérdés. Ami elég fura nálam, valljuk be.... De vannak pillanatok, amikor sikerül ráéreznem.

Így boldogan vittem haza, áztattam be, vasaltam ki, szabtam fel, és fektettem rá a közbélést az előlappal. :-)

Következő nagy falat a steppelés. Puhára szerettem volna a takarót, mert babának készül, így leheletnyit akartam csak letűzni. Továbbá, sajnos még nem igazán tudok "quilt-elni". Még az egyenes vonalak úgy ahogy mennek, abszolút nem stresszmentesen, nah, de mindenféle szívecskék, meg levelecskék, meg ilyen kukac, meg olyan labirintus.... Noh, ahhoz én még kicsi vagyok. Viszont nagyon szeretem nézni, ahogy a profik csinálják, és nekik olyan könnyen megy, és olyan szépeket "rajzolnak". Ja, csak nekik ott van nem csak a kezükben, de a fejükben is. Én mindig attól rettenek el ebben az esetben, hogy nekem azt a fejemben látnom kell. A mintát, az útvonalat. Mint a "juttasd el a nyuszit a répához" játéknál, hogy meg kell keresni a helyes útvonalat, és ha zsákutcába kerültél az nem jó. Nah, szerintem ez is olyan. Nyilván gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás és még több gyakorlás megoldja a félelmet. :-)

Egy sima egyszerű háztartási varrógépem van otthon. Ami nem erre lett kitalálva. Nagyon szeretem a masinámat, de hát noh. Így mindig félek ettől a munkafázistól. De hát ha tűzni kell, akkor tűzni kell. Így, nagy levegő és uzsgyi. Nagyon izgultam, de többé-kevésbé sikerült.

A steppelés alatt nagy elhatározást tettem. Be fogok ruházni olyan speciális biztosítótűre, aminek az oldalai be vannak kicsit görbítve. A szendvicset ugyanis gombostűvel fogtam össze. Aminek az lett a vége, hogy amikor a varrógép karja alá próbáltam igazítani az anyagtengert, lépten-nyomon megböktek, szúrtak, megkarcoltak a kiálló gombos tűk. Rögtön azzal kezdtem, hogy kétszer is beleállt a tenyerembe, pedig akkor még nem is nagyon kellett a takaróval birkóznom. Igazából ekkor jöttem rá, hogy nem véletlenül használnak a profik biztostűt, az egy plusz "szolgáltatás" lehet, hogy görbe a hegye, hiszen azzal könnyebb felemelni a tűt a három réteg anyag esetében, tehát könnyít a rétegek megfogásában vagy hogy mondjam. Nem tervezem, hogy takarók nagyipari gyártásába kezdek, de ha esetleg csinálok még valamikor, akkor jól jönnek ezek a szelíd döfködők...

A tüzetes  átvizsgálást követően már csak egy feladat maradt hátra. A takaró szegése. Én nagyon szeretem azt a módszert, amit géppel és kézzel csinálnak. Ki kell szabni 6 centiméter széles csíkokat jó hosszan, minimum annyira, amennyi a takaró kerülete természetesen. Ezután félbehajtjuk a sávot, levasaljuk, és mehet is a gép alá. A sarkaknál ügyelünk a fordulásra. Miután ez meg van, a takaró hátoldalához igazítjuk a ferdepántot, és kézzel varrjuk fel. Így láthatatlan lesz a varrás. A ferdepánton nem látszik cérna, vagy varrás nyoma. Kicsit időigényes a kézi varrás miatt. De mivel ez a babatakaró nem volt nagy és szeretem is csinálni, emellett az eljárás mellett döntöttem. Nagyobb takarók esetében már nagyon szuper géppel megvalósítható pántozást lehet fellelni a youtube-on.

A kézi öltés előnye volt az én esetemben még az is, hogy ezáltal észre tudtam venni, hogy az én fantasztikus kék csillagos anyagom, megfogta a körmöm... Egyből leizzadtam, hogy a pár hetes munkám, amit éppen akkor fejeztem be, kuka, mert az első mosásnál a kék minden világos anyagot a takaróban megszínez.

A takarót amúgy is ki akartam még mosni, letesztelni, hogy mennyire kell majd azt a használat során vasalni, az anyagok mennyire gyűrődnek. Nem tudtam, mit csináljak. Aztán eszembe jutott, hogy a kolléganőm említette már többször is, hogy ő használ színfogó kendőt. Én korábban sosem használtam ilyet, nem kellett. Szétválogatom a ruhákat mosásnál, és eddig sosem volt ezzel baj. De most muszáj voltam kipróbálni. Elszaladtam ez első üzletbe, ahol úgy gondoltam kaphatok ilyet. Gyorsan megvettem, és már próbáltam is ki. Finom ruhákhoz való programra tettem a mosógépem, és beleraktam a dobba három kendőt is, bizti, ami bizti alapon. A mosás végeztével kikaptam a takarót, és megkönnyebbülve tapasztaltam, hogy semmi baj nem történt. Még a kendők is fehérek maradtak. Az anyagok nem annyira gyűrődtek meg. Sőt. Arra gondoltam, hogy vizesen kicsit meghúzkodva, és fektetve szárítva, lehet vasalni sem nagyon kell, ha nem igény a teljes simaság. Kicsit jól is álltak a takarónak a kisebb ráncok. Vasalni inkább a háromszögek miatt fog kelleni, hiszen azok kiállnak, és furcsa formát tudtak felvenni. Gőzölve vasaltam, gyors mozdulatokkal, hogy a takaróban lévő műszálas flíz ne tömörödjön össze.

Phjúh. És ezekkel a mozdulatokkal fejeztem be az én harmadik babatakarómat.

Remélem sok örömöt találnak majd benne, és hogy a hasznukra fog válni.
Ezúton kívánok sok egészséget és sok boldogságot az újdonsült családnak! :-)

Puszi és ölelés!

Takaró - Szegélyek

Említettem, hogy blokkok összevarrásával várni akartam addig, amíg ki nem derül, hogy tudok-e Kisvakondot applikálni. Nah, de miután már a nevet is felhímeztem a helyére, semmi sem tarthatott vissza attól, hogy elkészítsem az előlap nagyja részét, amit aztán a szegélyek felvarrása követett.

A blokkos előlapot egy 3,5 centiméter széles, a takaró tört fehér elemeivel megegyező színű szegéllyel kereteztem be első körben. És ezt követte a "fun part". Terveztem ugyanis még egy sávot 11,5 centiméter vastagságban, amire aztán pici háromszögeket illesztettem fel.

A takaró-tervezős posztomban írtam, hogy új technikát szerettem volna kipróbálni, amivel egyúttal a takaró kinézetét is fel tudom dobni. Ekkor találtam rá a Pinteresten erre a módszerre.

Én 9*9 centiméteres anyagnégyzeteket vasaltam félbe, és újból félbe. A háromszögeket a 11,5 centi széles anyagom széléhez igazítottam, és ahol a háromszög oldala "nyitva" van, egymásba illesztettem őket 1,5 centiméter átfedéssel. Wonder Clip-pel felcsipeszeltem őket a csíkomra, és pár milliméter széles gépi öltésekkel rögzítettem a sávhoz. Ebből kettőt - kettőt csináltam. A hosszanti oldalakra 15, a rövidebbekre 11 darab háromszög került.

A metódus végül is ennyi. Amúgy ennél a résznél szerencsére semmi nem ért utól. Nyilván az elején ki kellett találnom, hogy mennyire kell fedniük egymást a háromszögeknek, de ez szerencsére hamar kiderült.

A szögek szegélyre illesztésénél figyelembe kell venni, hogy a sávok egyszer találkozni fognak. Ezért érdemes azon bejelölni a varrásráhagyást, már a felhelyezés előtt, hogy a sarkokon lévő háromszögek egyáltalán ne vagy csak nagyon minimálisan találkozzanak.

Ezzel a lépéssel el is készült a takaró előlapja. Következhet a szendvics összerakása, letűzése, és a takaró ferdepánttal történő beszegése.

Puszi és ölelés!

Takaró - Név hímzése

Miután megjártam az applikálás rögös útját, jöhetett egy kis élvezkedés. Vagy legalább is azt hittem. Soron következett a név panel felhímzése. Nagy naivan azt hittem, hogy ha ez nem lesz sima ügy, akkor semmi sem. Tévedtem.

 A felirat kálváriája.

A név felhímzése is fejtörést okozott. Hiszen, hogyan oldom meg, hogy a név pontosan a panel közepére kerüljön? Nagy szerkesztésbe kezdtem az anyagon. Két centi itt, vezető vonal ott. Először szabad kézzel próbáltam felírni a nevet. Ami persze nem jött össze. Aztán sablonhoz folyamodtam. Ami úgy ahogy összejött, de ekkor már szanaszét firkáltam a kiszabott textilt. Rájöttem, ez így nem lesz annyira jó, hiszen nem látom az arányokat, és a lényeget. Így hát fogtam és kimostam az anyagdarabot. Ami összébb ment. Hiába, hogy be volt avatva. Akkor jött a sakkozás, hogy ha itt elveszek ennyit, ott meg annyit kijövök-e? Hát ez így nem profi, úgy hogy fogtam a vadonatúj tört fehér kelmémet, amit tarcsiba vettem, hogy ha valami történne, akkor legyen otthon. Beavattam. Amíg ázott, a betűkkel bíbelődtem, és próbáltam előkészülni az éles helyzetre. A kiválasztott betűtípust nagyítottam, vastagabb papírlapra nyomtattam, majd kivágtam. A cél az volt, hogy egységes / arányos betűket nyerjek. Így könnyebbnek gondoltam, hogy a név majd középre kerül. Végre kihűlt az anyag, és megszáradt. Gyorsan vasalás és szabás. Most szándékosan nagyobb darabot szabtam ki, hogy amikor az illanó filcet ki akarom mosni, akkor még véletlenül se történhessen meg az, ami már egyszer megtörtént.

Illanó filcet kimosni? Igen. Trükkös ám ez a toll, vagy én nem használom megfelelően... Amikor látni szeretném, hogy hova varrjak, képes nagyon gyorsan köddé válni és mire a varrógép alá kerül a projekt, már csak sejtem, hogy hol lehetett a lila vonal. Ezt úgy oldottam meg, hogy rávasaltam a vonalra, és újból erőteljes csíkot kaptam. A másik esetben viszont, amikor azt szeretném, hogy gyorsan tűnjön el, ott marad napokig / hetekig, a következő mosásig. Hát ezért mosok illanófilcet.

Újból szerkesztés következett. Fogtam a sablonjaim, és szépen körberajzoltam őket, egyesével. Viszonylag középre sikeredett, elégedett voltam, csak azért kellett imádkoznom, hogy amíg hímzem a cuccot, az illanófilc kibírja, és ha kibírta, elillanjon. Ha nem, kimosom.

Miután megtaláltam a megfelelő színű hímzőcérnát, elkezdődhetett a hímzés. Sima egyenes öltést terveztem, hiszen az előző esetben is ezt használtam, és bevált.

Elérkezett hát a gondolkodás nélküli, automatikus, lélekfeltöltő, felszabadult öltögetés ideje. Áhhhh. TV bekapcs, jó film indít, kanapéba befészkel, tű, olló, cérna bekészít = mehet a menet.

Az igazat megvallva, eszembe sem jutott, hogy valami nem smakkolhat, de azért elküldtem a  képét a húgomnak visszaigazolás miatt. Jött is a vélemény: "keskeny", "nem-e vékony a hímzés?, "adjunk-e inkább valami formát neki?" Mivan? Persze, ezt nem ilyen szépen kérdeztem vissza... Hiába érveltem neki, hogy ez a nyomtatott betű, neki valami hiányzott, és azt mondta, ez a betűtípus nem illik az én pajkos, és színes, és vidám takarómhoz, valamit csináljak. Először is felszaladt a szemöldököm és fent is maradt. Nem is értettem, hogy mi a baja? Aztán beleillesztettem a feliratot a tervezett környezetében, és akkor már én is láttam, amit a húgom. Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy a kezdetek kezdetén egyszerűnek tűnő hímzéses rész (is) megköveteli azt, hogy odafigyeljek az összképre. Cérna bontás, anyagáztatás, betűtípus vadászat.

Az éjszaka kellős közepén elkezdtem megkeresni az én pajkos, játékos, vidám betűtípusomat, ami teljes mértékben illik a takarómhoz. Szerencsére nem kellett sokat keresgélnem. Röpke 1 óra alatt megleltem "calamity jane"-t.

Másnap kezdődött minden elölről. Anyag megszárít, kivasal, segédvonalak berajzol, határvonalak meghatároz. A neves panel aljára, még mielőtt bármit is rajzoltam volna, vasaltam egy vékony ragasztós közbélést, hogy megerősítsem a textilt. Ezek után a nevet egyben kinyomtattam, az anyagom alá helyeztem, és szépen átmásoltam a kelmére. 

És csak ekkor érkezett el az ideje a hímzésnek. Persze, mindent jóváhagyattam a felső-vezetéssel (húgommal). :-D

Az egyenes öltést lecseréltem láncöltésre, így némiképp vastagabbak lettek a betűim.

Konklúzió: a tesódnak (majdnem) mindig igaza van, és "hallgass apádra, ha rákerülsz a lapátra", azaz, hogy az én esetben, a húgodra, és hogy "ugyehogyugye?" Ja, meg a "minden jó, ha jó a vége" vagymi? És ezúton is köszönöm Gy.-nek, hogy megmutatta a hatalmas... betűkészletét. :-D

Puszi és ölelés!

Takaró - Kisvakond

Folytatódik a móka. Miután elkészítettem a blokkokat, az előlapot még nem varrtam össze. Két út között választhattam ezek után. Vagy a feliratot szerkesztem meg és hímzem ki, vagy elkezdem az applikálást. Mivel elég kiegyensúlyozottnak éreztem magam és éreztem a türelmet és kíváncsiságot, elhatároztam, hogy "kisvakondolok".

Megmondom őszintén nagyon féltem ettől résztől. Nem tudok annyira applikálni, rettentő kritikus vagyok magammal szemben. Tudtam, ha valamit elrontok, nem biztos, hogy lesz türelmem újra csinálni. Tehát majd hogy nem elsőre sikerednie kellett a dolognak. Persze, csináltam prototípust. Egyrészt azért, hogy meg tudjam mekkora feladat előtt állok, másrészt megmutatni K.-nak, hogy ilyet tudok, és tetszik-e nekik, mert ha nem, akkor mást kell kitalálnunk.

A kezdetek...

Innen kezdődtek a nehézségek. Ennyi lehetetlen dologra egyáltalán nem számítottam. Illetve egészen pontosan, nem is tudom mit gondoltam? Hiszen applikálni is nagyon ritkán szoktam, és a takaróban rengeteg olyan dolog volt, amit először csináltam. Miért gondoltam, hogy kellő koncentráció mellett is, de minden sikerülni fog elsőre? Rejtély....

Már jó idejében kölcsönkértem egy Kisvakond könyvet, amiből kiválogattam azokat a profilokat, amiket könnyen meg lehet valósítani és ezeket jól lefénymásoltam. Gondoltam majd otthon is fel tudom nagyítani a képet ha úgy adódik, hogy kicsi. A színes képeket lefotóztam a telefonommal. Azt hittem mindenre gondoltam.Az applikálás mizéria azzal kezdődött, hogy otthon kifogyott a tintánk a nyomtatóból. Hiába figyeltem még arra is, applikálásnál tükrözni kell a mintát, és büszke voltam magamra, hogy ezen a hiper-szuper gépen sikerült megtalálnom a nagyítás menüpontot, és aztán meg, hogy a programban megtaláltam a tükrözés gombot. Egy egységesen halvány-szürke vakond jött ki a nyomtatóból. Csak rémlett a körvonala. Nem tudom hány órás nyomtató "szerelést" követően, az ablakhoz folyamodtam. Nem. Nem azért hogy kiugorjak rajta. A felnagyított állatkámat az ablakra helyeztem, így az átszűrődő fény megvilágította, és kézzel könnyen átrajzolhatóvá vált. Tükrözés, és a körvonalak láthatóvá tétele: pipa. Csak később derült ki, hogy így két legyet ütöttem egy csapásra, hiszen a másik irányba néző vakond is meg lett. Jó, nem láttam a gőztől, nah.

Időközben, két gombafelhő eregetés között, kiderült, hogy a sötétbarna, és a világosbarna anyagaim, nincsenek beavatva. Pedig hányszor megfogadtam, hogy anyagot úgy nem rakok a polcra, hogy nincs beavatva, mert úgyis a legkritikusabb időben fog kelleni, azaz azonnal.

Amíg szenvedtem a nyomtatóval, rajzolással, akkor már ázott a sötétbarna. Amiről kiderült, hogy rettentő mód engedi a színét. De komolyan. Ilyet én piros esetében sem láttam. Ez az anyag / szín, mindig ugyanannyi színt engedett, még a tizedik áztatás után is. Megmondom őszintén a 11. alkalommal hagytam a fenébe. A 11. alkalomnál, készen volt már a Kisvakond prototípusa. Szal barátok között is, kb. egy napot ázott a textil. Ekkor a kész Kisvakondot áztattam be. És miután egy cseppet sem fogta meg a többi anyagot, fogtam a nagyját és mehetett a centrifugába. Mindenki megnyugtatása érdekében, azóta sem engedte a színét. Az elkészült, felvállalható vakondos panelokat is kimostam, és az elkészült teljes takarót is kimostam, és semmi. Phjúh.

Visszakanyarodva magára az applikálásra, illetve először is az alkatrészek felragasztására. Tyhűhű, volt itt minden. Csipesz, rossz oldalra ragasztás, szemkeresgélés (a Vakond szeme), elemlámpa, vasalódeszkára ragasztás... Nah, a vasalóra ragasztást szerencsére megúsztam. De amikor csipesszel végre a helyére igazítottam az 5 mm-es kezét, és rávasaltam volna a helyére, és kiderült hogy nem húztam le a védő papírt.... nah, és ezt tizedszer eljátszani.... Pfhúúúúúúúúú. :-D

Hímzés: pipa

Ezek után jött a sűrű cikk-cakk. A megelőző kálváriák után már vágytam egy kis változatosságra. De ettől függetlenül is be voltam szarva ettől a fázistól. Egyetlen egy élmény: izzadás, izzadság, és az összes olyan szó, amiben benne van az izzad szó. Nah jó még egy kis magas pulzus, ujjremegés, kézremegés, lábremegés, szemguvadás. Fohászkodás. :-D

Baloldali Kisvakond

Jobb oldali Kisvakond

Többé-kevésbé elégedett lettem az eredménnyel, és egyszer kellett csak visszabontanom a varrást. Párhuzamosan csináltam a kettőt. Az egyiknél megcsináltam a körvonalat, megcsináltam a másiknál is. Ha kezek jöttek, akkor négy kezet csináltam. Ha már befűztem a sötétbarna cérnát, mindent megcsináltam ezzel a fonallal. Türelem, türelem, és mondtam már hogy türelem?

Egyébként érdekes, de amikor az anyagdarabokat felragasztottam, meglepődtem, hogy mennyire látszódik már, mi lesz ebből. És amikor már csak hímeznem kellett, megrökönyödtem, mennyire látszik, hogy ez egy Kisvakond. Szal annyira nem lehetett rossz, amit csináltam.

Nehézségek ide, gombafelhők oda: én magam is azt kell hogy mondjam, egész jó kis Kisvakondot hoztam össze. Nem tökéletes, látom, amit látok. De ezek még talán beleférnek. Talán...

Puszi és ölelés!

Takaró - Blokkok

Miután megterveztem a kinézetet, eljött az ideje a shoppingnak. Előre kiszámoltam, hogy miből mennyit kell vásárolnom. Szabály volt, hogy hat különböző színű, mintájú és egymáshoz illő anyagot kell vennem. Az Eurotextilben így csak a takaró előlapján lévő, színes részekhez szereztem be az alapanyagot. Közbélésem és tört-fehér textilem volt otthon, a hátlap csillagos szövetét pedig a Rőfösboltban terveztem megvenni.

Egy szombati napon felkerekedtem hát a városba. Nagyon izgultam, hogy mit fogok találni, és sikerrel járok-e. Aztán azért is izgultam, hogy ami nekem tetszik, vajon a megrendelőnek is tetszeni fog-e? Szal nagyon stresszes körülmények között tértem be az üzletbe. Hát eléggé megizzasztott a dolog, nah. Az Eurotextilbe gyönyörű anyagok vannak, irdatlan mennyiségben. Ezért jogos is a kérdés: "Akkor mitől féltem?" Nos, az esztelen vásárlástól, és a szokásostól... hogy a kiválasztott anyagok harmonizáljanak egymáshoz és elégedett legyek a döntésemmel. És most hatot kellett választani. Szörnyű.

Így visszaemlékezve nem is volt annyira rémes. Hosszas keresgélés után, elkezdett összeállni a kép, egymásra találtak a színek, és az eladó hölgy, bár sokan voltak az üzletben és egyedül szolgálta ki a népet, nagyon türelmes volt velem, és a végén segített is az utolsó darabot kiválasztani. A hazafelé úton sokszor megnéztem a szerzeményeket és vizsgáltam, hogy tetszenek-e. Megnyugodtam, mert tetszettek, és azt is éreztem, hogy K.-nak is tetszeni fog. Szal pikk-pakk beköltözött a "jajmikorkezdhetekneki"-érzés.

Mivel a kelméim pamutvásznak, az egész procedúrát a beavatással kellett kezdenem. És mivel az anyagok színesek, ezért nem mertem megkockáztatni, hogy befestik egymást, így egyesével áztattam be őket. Az eredmény nagyon meglepő volt számomra. A rózsaszín alapon mintás engedte kicsit a színét, a piros alapon fehér szívecskés egy cseppet sem. Pedig felkészültem lelkileg, hogy napokig áztathatom, hogy még véletlenül se legyen baj később. De nem. Megkegyelmezett rajtam.

Nah, de most már tényleg elkezdhettem a takarót. Mehetett a szabás, vágás, nyisszantás, darabolás ezerrel, ördögi tekintettel az arcomon.

Az előlaphoz kereken 100 négyzetet kellett kiszabnom. Ebbe nem tartozott bele a felirat és a vakondos panel. 52 darab kellett a kis háromszögeknek és 48 darab a blokkoknak vegyesen a színes és a tört-fehér anyagokból.

Két mintát választottam a projektemhez. A homokóra blokkot, amiből négy darab, és a szélforgó blokkot, amiből végül 18 darab kellett. Az egyes blokkoknak végül 15 cm-eseknek kellett lenniük.

A takaró varrásában ez volt a leggondtalanabb rész. :-)

 

Alakul a molekula...

Puszi és ölelés!

Nagy fa

Nagy fába vágtam a fejszém. Kihívás.... elfogadva!

Pár hónappal ezelőtt K. megkért, hogy jó barátaik augusztus végén érkező babájuknak varrjak egy babatakarót, amit ők szeretnének ajándékozni, mikor látogatóba mennek. Korábban már készítettem hasonlót, és annak idején K. mondta is, hogy ha egyszer nekik lesz babájuk, tuti kérni fog egy ilyet. Innen ered az ötlet. Számomra pedig eljött az ideje egy újabb takaró megvarrásának.

Az első nagy fa a tervezés volt. Milyen méret, blokkok, színek, kombináció, minta és még sorolhatnám... A fejemben lévő káoszt, aztán azzal próbáltam lecsökkenteni, hogy a számomra tetsző, és egyszerűbb formákat válogattam ki a tömegből. Az esetemet nehezítette, hogy időközben felbukkant Kisvakond is. Ugyanis a kinézettel kapcsolatban egyetlen egy kérés érkezett, miszerint ha megoldható, legyen rajta Kisvakond, mert a leendő anyuka nagyon szereti ezt a figurát. Az állatka eredetiben fekete és szürke. Már az elején tudtam, hogy ezeket a színeket lecserélem inkább sötétbarnára és világosbarnára. 

Méretét tekintve a 95*122 cm nagyság mellett döntöttem, és az sem volt vitás, hogy közepes vastagságú közbélést fogok alkalmazni. A szendvicset pedig minimálisan fogom egymáshoz tűzni.

A színösszeállításnál úgy gondoltam, most félre kell tennem a pasztell és virágminta imádatom. Úgy képzeltem, hogy a vakond applikáció nem mutatna jól egy halványabb, virágosabb környezetben, így nagyon fontos szempont volt az anyagválasztásnál, hogy színes és vidám anyagok mellett döntsek. A valódi terv szerint hat különböző színű és mintájú textilt kellett összeválogatnom. Színtársítási képességeimet tekintve ez hmmm....gyomorgörcs. :-D

Pinterest-en kerestem további ihletet. És találtam egy nagyon érdekes, és tetszetős megoldást arra, hogy a takarót még valamivel feldobjam. Bár nem akartam, hogy túlzsúfoltnak hasson összességében, de fel szerettem volna dobni valami rafinériával, amitől még izgalmasabb külseje lesz a dolognak. És persze egy új technika, amit ezáltal ki is próbálhatok. :-)

Így esett a választásom ezekre a pici háromszögekre. A "metód" lényege, hogy pici (esetemben 9*9 cm-es) négyzeteket félbehajtunk, levasaljuk, aztán megint félbehajtjuk, levasaljuk, és kész is a háromszög, amit aztán egy csík szövetre felvarrunk, és szegélyként díszítjük vele az akármit. Legyen az takaró vagy terítő vagy ahol jól mutat. :-) Izgi.

Még egy apróság. Első alkalommal, amikor "takaróztam" valahogy természetes volt, hogy felhímzem a nevet, akié lesz. Ez, ebben az esetben sem maradhatott el.

Noh. Kezdődhet a muri. :-)

Puszi és ölelés!